A Képzőművészeti Tanszék felvételi vizsgájának menetrendje

A vizsgák helyszíne: Mihai Viteazul utca, 3 szám

Képzőművészet-Grafika szak, BA alapképzés

1. Próba: július 21., 8:00 óra

Természet utáni rajz pl. csendélet, portré, akt stb. a hagyományos rajzeszközök segítségével: (ceruza, szén, tus, pasztell). A felvételire jelentkezők a terembe lépve sorsot húznak, azután elfoglalják a kihúzott számmal jelölt helyet (rajzállványt), majd  egy-egy 50x70 cm-es rajzlapot kapnak és a behajtott sarok alá a nevüket olvashatóan felírják. A felvételiztető bizottság egyik tagja a papírsarkokat leragasztja, lepecsételi. (sikertelen próbálkozás esetén a procedúrát meg kell ismételni.). Ezt követően felolvassa a frissen felbontott borítékot a 1. próba feladatával. Ha nem érthető a megadott plasztikai probléma, akkor erre rákérdezhet a jelentkező. Minden órában 10 perc szünetet tartunk. A befejezett munkákat a teremben tartózkodó felügyelőnek kell átadni. Az intézmény területét elhagyva a felvételiző nem térhet vissza a terembe.

Ennek a feladatnak a jelentősége, a megfigyelő képesség, az arányérzék, a tömeg visszaadásának és a kifejezési készségnek a felmérése. A vizsga ideje 6 óra.

 

2.1. Próba: július 22., 8:00 óra

Kreatív gyakorlat, amely az alkotói fantázia, a kompozíciós készség, az alkalmazott grafikára való hajlam megállapítására irányul. A 1. próbához hasonlóan zajlik itt is a felvételi menete azzal a különbséggel, hogy itt írásban indokolni kell az alkotói szándékot.

A gyakorlathoz felhasználható anyagok: különböző rajzeszközök, színes ceruza, akvarell stb. folyóiratból kivágott betűtípusok, fotók, színes felületek és papírragasztó. A vizsga ideje 4 óra.

2.2. Próba: július 21.- 22.,14:00 óra

Interjú a felvételiző diák mappája kapcsán, melynek tartalmaznia kell különböző médiumban – mint rajz, fotó, alkalmazott grafikai kompozíció (graphic design, könyvgrafika, plakát), számítógépes grafika, videóklip, számítógépes animáció vagy intermédia típusú elképzelés - kb. 25 darab általa készített alkotást.

Az interjú célja: letesztelni a jelentkező diák intellektuális beállítottságát, intelligenciáját és a szakosítási iránynak megfelelő képességét.

 

Vizuális kommunikáció, MA képzés

1. Próba: július 23., 10:00 óra

Interjú a felvételiző diák 2 évre szóló egyéni kutatás munkaterve  és a szakmai tevékenység dokumentációja (portfólió) kapcsán.

Az egyéni kutatás tartalmazhatja a következő szakirányokat: reklámfotó, animáció, webdesign, könyvgrafika, illetve a tervezőgrafika és a vizuális kommunikáció minden műfaját. 

A mesteri munkatervet (3 példányban) és a portfoliót (1 példánybankinyomtatva kell hozni.

 

01