P2P//:1989 - Zárósajtó, Eredmények

Videóesszé‐pályázat a rendszerváltás jelentőségéről és a demokrácia újjászületéséről Kelet‐Közép Európában.

A Balassi Intézet New York‐I Magyar Kulturális Központja valamint a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált  szervező Gombolyag Alapítvány által az 1989‐es történelmi jelentőségű események 25. évfordulójára meghirdetett nemzetközi rövidfilmpályázatra olyan, a felhívásra készült vagy archív, tetszőleges technikával készült és szabad tematikájú egy, illetve öt perces videóesszéket vártak, amelyek párbeszédbe lépnek 1989 álmával, valóságával, következményeivel és/vagy emlékezetével. A beérkezett alkotásokból mindkét kategóriában a szervezők által felkért zsűri választotta ki az első 3 helyezettet, akik a Balassi Intézet által felajánlott 1000,‐ illetve 400,‐ USD  mellett tárgyjutalmakat kapnak. A november 12‐i New York‐i bemutatót követően további Magyar Intézetekben is levetítik a majd legjobbakat!

 

A ZSŰRI TAGJAI / JURY MEMBERS:

Pigniczky Réka televíziós újságíró, producer és független dokumentumfilmes, (56Films, SF)

M. Tóth Géza, a Színház‐ és Filmművészeti Egyetem rektora, Vadász Zita, a New York‐i Magyar Kulturális Központ kurátora,

Gábeli Tamás, a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál igazgatója.

Karl Bardosh, a New York‐i Egyetem TV‐ és Film Intézetének professzora,

A beérkezett alkotásokból, melyeket részletesen megtalálhattok a BuSho fesztivál honlapján, a következő filmek kerültek a szűkített listára:

Communism2010.ro / Deep Breathing / Elvira+Dzeneta / Emra Beganaj /

Excuse me / Joghurt mit Wachs / Neonlights of Budapest /

Tabloid News From the Madhouse / The Ghost of Buzludja /

The Scale of Balance / Today We All / Vacuum / Walls

 

Karl Bardosh Professzor a következőképpen kommentálta a látottakat:

„Jó volt látni színvonalas, ötletes filmeket a rendszerváltás utóhullámairól. Gratulálok a kezdeményezéshez!” Pigniczky Réka pedig ezt írta összegzésében:

„Örülök, hogy a Communism.2010 lett a kategória nyertes... Egyfelől

vicces volt, de utána levegőt alig kaptam. Nagyon zavaró volt, mellbevágott, mint egy igazi rémálom.”

A két kategóriában végül a következő alkotásokat díjazták:

1 PERCES FILMEK:

1000,‐ USD ‐‐‐ Communism2010.ro – Sántha/Damó (Románia)

400,‐ USD ‐‐‐ Excuse me – Bessenyi Kati (Magyarország)

Gift Package --- Mély levegő / Deep Breathing –

Kovács Claudia & Boros Lőrinc (Magyarország)

5 PERCES FILMEK:

1000,‐ USD ‐‐‐ Joghurt mit Wachs

400,‐ USD ‐‐‐ A mérleg nyelve

SURPRISE PACKAGE ‐‐‐ Emra Beganaj

Köszönjük szépen az alkotóknak, hogy beküldték kisfilmjeiket, köszönjük a zsűri véleményét, gratulálunk a díjazottaknak, hamarosan több fórumon is levetítjük majd a legjobbakat!

Budapest – New York, 2014. november 12