Hírek

LUGAS - Képzőművészeti programsorozat felnőtteknek

LUGAS - Képzőművészeti programsorozat felnőtteknek

Rendhagyó képzőművészeti programsorozatot indít 18 éven felülieknek a MODEM és a b24 Galéria 2017 szeptemberétől. A havonta megrendezett workshopok célja, hogy a résztvevők más nézőpontból szemléljék közvetlen és tágabb környezetüket, elgondolkozzanak a kiállító művészek és kurátorok koncepcióján, illetve önálló véleményt formáljanak a két kiállítóhelyen bemutatott alkotásokról. A művek megtekintése, a róluk folytatott diskurzus, valamint a saját alkotói tevékenység lehetőséget teremt a fantázia, a kreativitás, a figyelem és a kommunikáció erősítésére.

A programot Schopp Ildikó szociálpedagógus és Szabics Ágnes képzőművész vezeti.

7 éve

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

"A víz az az elem, amely a világ részeit összeköti, egyesíti és egyben tartja" (Hamvas Béla)

Az Eötvös József Főiskola, a Nagy István Művészeti Egyesület, a Caffart Képzőművészeti Egyesület és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara pályázatot hirdet a

"VI. Víz és Élet"  című Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra.

 

7 éve

Szaktanár kerestetik

Szaktanár kerestetik

Elektronikus ábrázolás, tervező grafikus szakos tanári állás az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskolában.

 

7 éve

Őszi felvételi 2017

Őszi felvételi 2017

Lemaradtál a nyári felvételiről? Még nincs veszve minden.

A PKE Képzőművészet - Grafika (BA) és Vizuális Kommunikáció (MA) Szakán ősszel is meghirdetjük a felvételi vizsgát.

7 éve

Viselkedés-lélektan

Viselkedés-lélektan

Viselkedés-lélektan címmel Cătălina Moș és Szabó Réka alkotásaiból nyílt tárlat a Budapest-i Erlin Galériában, augusztus 23-án. Mindkét fiatal művész a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakán végzett. A tárlat szeptember 5-ig látogatható.

7 éve

Hírek

Hírek

7 éve

ARTGenerator

ARTGenerator

A művészet, mint erőforrás II.

8 éve

Fotó-videós munka a Yuppi táborban!

Fotó-videós munka a Yuppi táborban!

8 éve

ÉREMTERVEZET

ÉREMTERVEZET

A WAGNER NÁNDOR DÍJ pályázat kiállítása

8 éve

KÉPZŐMŰVÉSZET NAP

KÉPZŐMŰVÉSZET NAP

VII. Partiumi Egyetemi Napok

2016. április 18 - 22.

8 éve

A Wagner Nándor Díj Pályázat lezárásának menetrendje

A Wagner Nándor Díj Pályázat lezárásának menetrendje

8 éve

KULCSOKAT GYŰJTÜNK!

KULCSOKAT GYŰJTÜNK!

8 éve

Concurs video: Fii cu ochii pe Erasmus+

Concurs video: Fii cu ochii pe Erasmus+

 

Pune-ți imaginația la treabă

8 éve

FELHÍVÁS: MAP WORKSHOP 2016

FELHÍVÁS: MAP WORKSHOP 2016

2016. július 13-23. 

8 éve

A temesvári Várbástya Egyesület logóversenyt hirdet!

A temesvári Várbástya Egyesület logóversenyt hirdet!

8 éve

IV. Székelyföldi Grafikai Biennále Sepsiszentgyörgy, 2016

IV. Székelyföldi Grafikai Biennále Sepsiszentgyörgy, 2016

Pályázati felhívás, 2016

8 éve

NEGYVENEGYETLEN-NEM

NEGYVENEGYETLEN-NEM

Pályázati felhívás erdélyi magyar, felsőfokú oktatásban résztvevő diákok számára

8 éve

 A PAPÍR IDEJE ÉS IDŐTLENSÉGE

A PAPÍR IDEJE ÉS IDŐTLENSÉGE

KIÁLLÍTÁS, SZIMPÓZIUM, WORKSHOP 
2015 december 7-12. 

8 éve

MO(NU)MENTS

MO(NU)MENTS

Onucsan Miklós

8 éve

 MADE in PARTIUM

MADE in PARTIUM

MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Sepsiszentgyörgy

8 éve

1 ... 10111213141516 ... 19