Sajtóközlemények

ArtGenerator / A művészet, mint erőforrás II.

2016. június 17.

 

A programról és kiállításról röviden

Az ArtGenerator egy pár éve futó tehetséggondozó program, művészeti workshop és kiállítás tervezet, amelynek eredményeképpen szerveződik meg a A művészet, mint erőforrás II. kiállítás a nagyváradi PKE Képzőművészet Tanszék hallgatóinak munkáiból. A kiállítás része a Szent László Napok programjainak. A megnyitóra 2016. június 21-én, 16:00 órai kezdettel kerül sor a PKE Képzőművészet Tanszék Galériájában (M.Viteazul utca, 3. szám).

A műhelymunka céljainak megfelelően a hallgatók feladata az volt, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek reflektálnak a saját belső, alkotói világuk és környezetük közötti viszonyokra. „Építsd be saját alkotásod egy reális vagy egy fiktív környezetbe” – szerepelt a mottóban. A megvalósított művészeti alkotásokban a közösségi tér egyfajta valós és virtuális újraszervezése jelenik meg.

A programról és a megvalósult munkákról bővebb tájékoztatás fog megjelenni nemsokára az ArtGenerator  internetes honlapon.

A kiállítás kurátora és szervezője: Antik Sándor, egyetemi tanár.

Artgenerator2 veb

 


A jelen megértése, a jövő megtervezése - Képzőművészeti oktatás a PKE-n

2016. június 3.

kepzomuveszet

A Romániában első akkreditált magyar nyelvű felsőoktatási intézményben, a Partiumi Keresztény Egyetemen működő Képzőművészeti Szak célja, hogy a mindenkori hallgatói számára korszerű szellemi környezetben, hatékony eszközöket kínáljon az állandó fejlődéshez és nem utolsósorban a megélhetéshez. Mindezeket nyitott gondolkodású, a kortárs művészetben aktív és az alkalmazott művészetek terén szakmai gyakorlattal rendelkező művésztanáraink közössége nyújtja, úgy, hogy a társadalom és a kultúra aktuális kérdéseire, valamint a piac diktálta megrendelésekre érzékenyen reagáló feladatokkal oktat, és magas szakmai minőséget képviselő tervezőművészeket képez.

A jelen kihívásaihoz tartozik, hogy felismerjük a technológiai fejlődés kreatív folyamatokra gyakorolt hatását, a képgrafika sokszorosítási eljárásain túl az elektronikus technológiát alkalmazzuk a tervezőgrafikában éppúgy, mint az autonóm grafikában. A tantárgyak gyakorlati oktatása közben évek óta a projektalapú munkát részesítjük előnyben, a 2015/2016-os tanévtől infrastruktúra-fejlesztést kaptunk, a meglévő laborokat egy kreatív stúdióval egészítettük ki, s azt a legkorszerűbb számítógépekkel, fényképezőgépekkel, videokamerákkal és világítórendszerekkel láttuk el. Ez a környezet otthonát jelenti a kísérleti műhelymunkának, a szakmai gyakorlatoknak és a produkciós projekteknek. A tanszék alagsorában újonnan kialakított galéria nemcsak hallgatóink számára nyújt kiállítási teret, hanem kapcsolatteremtő és bemutatási térként is működik.

A hároméves alapképzésben a hallgatók elsajátíthatják a grafikai kompozíció nyelvezetének alapjait, betekintést nyernek a reklám vizuális kommunikációs műfajainak alkotási módszereibe, megismerkedhetnek a mozgókép grafikai alkalmazásaival, a kortárs művészet új képfajtáinak kutatási lehetőségeivel, valamint megszerzik az alkotómunkához elengedhetetlen mesterségbeli gyakorlatot. Kiemelkedő fontosságú a nyomtatási eljárások és technikák gyakorlati elsajátítása, illetve olyan alternatív megoldások kutatása és alkalmazása, amelyek segítségével a hagyományos technikák és eljárások korunkban újraértelmeződnek. A magiszteri képzésben, a kutatásban együttműködő tanáraink a hallgatók egyéni experimentális programjaira koncentrálva alakítják ki a mesteri oktatás stratégiáját. 

Tudásközpontjaink:

- tervezőgrafika

- animáció, audio-vizuális struktúrák

Örömünkre szolgál hallgatóink egyetem utáni elhelyezkedési hányadosa. Diákjaink több mint 80%-a szakmai tudásuknak megfelelően szerzett munkahelyet.

Elhelyezkedési lehetőségek:

  • grafikai ügynökségeknél: tervezőgrafikus, web designer;
  • reklámiparban: reklámstúdió vezető, operatőr, vágó, grafikus;
  • könyvkiadóknál: könyvgrafikus, illusztrátor;
  • nyomdaiparban: arculattervező;
  • tanügyben: vizuális művészeti oktató;
  • vizuális művész, képgrafikus, animáció-tervező.

A felvételivel kapcsolatos információk itt taláhatók: 

Felvételi - Képzőművészet (Grafika) szak - Alapképzés

Felvételi - Vizuális kommunikáció - Mesteri képzés


Alkalmazott Víziók - a nagyváradi PKE hallgatóinak munkái a Magyar Alkotóművészek Házában

2013.09.03

Alkalmviziokmeghivo2013

Szeptember 6-án pénteken 19 órától nyitja kapuit a budapesti Magyar Alkotóművészek Házában (Olof Palme Ház) a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészet Tanszékének jubiláló kiállítása. Az Alkalmazott Víziók címet viselő kiállítás alkalmával a hallgatók munkái kerülnek bemutatásra.

A kiállítás azért jött létre, hogy a jubileumát ünneplő  Képzőművészet Tanszék a Nagyváradon immár 10. éve folyó képzőművészeti oktatás eredményét most megismertesse a budapesti nagyközönséggel is.

Az "Alkalmazott víziók" koncepció, amely köré az egész kiállítás épül, egyféle pragmatikus jövőkép az erdélyi huszonévesektől. A PKE Képzőművészet szakán főleg alkalmazott művészeti feladatköröket érintenek, tágan értelmezve azokat, megvalósításra használva a kortárs vizuális kommunikációban fellelhető összes eszközt.

A kiválasztott munkák között találhatunk grafikákat, digitális nyomatokat, installációkat és videó projekciókat is. Az alkotások tematika szerint kerültek csoportosításra. Az érintett területek között megtalálható a szociális témakör (többek között a magyar árvíz- és a devecseri katasztrófák is terítékre kerülnek), a digitális (fotómanipuláció) kategória, a mesteri képzésben résztvevő diákok munkáiból készült plakátok, de lesz könyvgrafika és csomagolástervezés rész is, illetve az erdélyi termékek megismertetésére készült kampányok (óriás plakát, film) is bemutatkoznak. Külön kategóriát szántak az elmúlt 5 év alatt a Szentendrei Grafikai Műhelyben készült grafikáknak, szitanyomatoknak és szentendrei Pap-szigeti alkotótáborban készült munkáknak. Az installációk és a videó munkák pedig külön-külön teremben kerülnek bemutatásra.

A kiállítást az érdeklődők 2013. szeptember 29-ig tekinthetik meg, fővédnöke Tőkés László, a PKE elnöke, EU parlamenti képviselő.